Mindenki maga dönti el, hogy milyen emléke lesz valakinek.

Saját alanyi jogunk kiválasztani azt a módot, hogy miként állunk hozzá valakihez, hogy miként viselkedünk vele és, hogy mit, mennyit és milyen minőségben adunk a kapcsolatba.

Vannak akik nem fűznek érzelmi szálakat, hanem csak valamilyen érdeküktől vezérelve létesítenek kapcsolatot.

Ők azok akik tűzön-vízen és emberen át elérik azt ami a céljuk, ami a vágyuk.

Ők azok akiknek nem számít az sem ha egy ember roncsot, egy kiégett, megkeseredett embert hagynak hátra, akibe ők taposták bele a névjegyüket, úgy mint amikor a marhába belesütik a bilogot...fájdalmas és örök nyomot hagyva.

Ők azok akik lábnyomokat hagynak maguk mögött, ők azok akikre fájdalmasan és gyomorgörcsöt érezve emlékezünk, de egyben az érthetetlenség is felmerül bennünk...

Görcsölünk, mert a fájdalom lassan múlik csak el...értetlenül állunk, mert nem értjük, hogy valaki ilyen is lehet...nem értjük magunkat, hogy miért is hagytuk neki...

Ők azok akiknek az emléke egy fájdalmas visszagondolás arra az időre amikor a csizmája sarkáról belénk törölte a sarat...olyan fájdalom éri az embert mintha vasalt sarkú bakanccsal taposták volna meg...ráadásul nem csak kívül felsebezve...lelkünk mélyéig ható a súlyos sebesülés.

Ők azok akik rongyosra taposott lábtörlőket hagynak maguk után, ők azok úgy száguldanak át másokon mint ahogy TGV rohan át a szép tájakon...semmit nem lát, semmit nem hall, semmit nem vesz észre csak szeli a kilométereket...

Vannak olyan emberek, akik se nem taposnak össze senkit még véletlenül sem...inkább maguk kerülnek alázatos helyzetbe, de nem lesznek soha olyanok, hogy valakinek fájdalmat okoznak.

Ők azok akik mindent elkövetnek azért, hogy egy kapcsolat szép legyen, ők azok akik simogatnak, ők azok akik becézve ejtik ki a neved, szebbnél szebben szólítanak, ők azok akik szép és emberhez méltó módon állnak veled szóba még akkor is nem szolgáltál rá.

Ők azok akik mellett biztonságra lelsz, ők azok akik a kispárnád lesznek, még akkor is amikor szétáztatod egy romantikus film alatt a kedvenc pólójukat...ők azok akiknek az ingujját akár zsebkendőnek is használhatod.

Ők nem bántanak, ő hozzájuk méltatlan még a gondolata is annak, hogy valakit megsebezzenek.

Ők képesek megbocsájtani, ők még akkor is tudnak szeretni amikor te már régen nem viszonozod, de már el sem játszod...ők akkor is bizalmasaid amikor te már hazug módon viseltetsz feléjük és nem avatod be az új titkaikba...

Ők azok akik még akkor is simogatják a tested-lelked amikor neked már más is megteszi ugyanazt...

Ők azok akik inkább a saját szívükbe döfnek kést, de téged nem fognak soha bántani.

Ők azok akikre úgy emlékezel vissza, hogy minden szép volt, minden jó volt...és mégis eltapostad, beletörölted a lábad, bakancsot sarkát rajtuk koptattad fényesre...

Ők azok akik akkor sem fognak bántani, amikor megtehetnék, mert okuk éppen lenne rá...de először inkább magukban keresik minden hiba forrását és csak megérteni, megfejteni próbálnak téged még akkor is amikor te talán már a nevükre sem emlékszel...

Ők nem tudnak se megtaposni, se megalázni, se sárba lökni és jól otthagyni...

Ők csak simogatnak, ők csak becézgetnek...

Ha ők eszedbe jutnak egy magányos este, ha becsukott szemmel rájuk gondolsz...csak annyit fogsz érezni, hogy valaki simogat...de még a lelkedet is.

Ők azok akik tudják jól, hogy mit követtek el ellenük...de nem fognak haragosan a fejedhez vágni semmit...

Ők csak adni tudnak...el sosem vesznek semmit, csak örömmel és boldogan elfogadják azt amit nyújtasz.

Nekik elég a kezed, nem tépik le a karodat.

Ők azok akikbe bele lehet törölni a csizmádat, rajtuk le lehet vakarni a ráragadt sarat...

Ők nem nyuszik és nem gyengék vagy mulyák.

Ők azok akik megértenek, elfogadnak, befogadnak.

Ők azok akik szeretnek.

Ő utánuk csak a simogatásuk emléke marad.