Mindeni életében, így az enyémben is számtalan útkereszteződés van amihez érkezve választási lehetőséghez is jutunk...

Merre menjek??

 Forduljak jobbra vagy balra...esetleg bátran, tovább előre vagy forduljak vissza még egy kicsit a múltba és rágódjak a történeten mielőtt döntenék?

Sok sors is keresztezi az utunkat, sok ember lehet az akivel így vagy úgy kapcsolatba kerülhetünk, akivel megismerkedünk és gyarapítjuk a tudásunkat, tapasztalatunkat...

Én is sokszor értem válaszúthoz...többször csak az árral sodródva jutottam oda...többször csak vittek, húztak magukkal az események vagy személyek amik és akik miatt útirányt kellett változtatom.

 Réges-régen...na nem is olyan nagyon régen és nem egy messzi-messzi galaxisban csak 1971-ben megszülettem a szép hazánknak, vasgyártól füstös városában.

Kisgyerek koromban nem volt választásom, csak annyi amennyi egy gyereknek éppen szükséges...kék vagy piros legyen a kisautó, sárga vagy zöld legyen a homokozó lapát...ennél több nem is kell, hiszen mindent készen kapunk.

Nem voltam se  felfedezett csodagyerek, se eminens tanuló, a középmezőny biztonságában voltam általában, de azért az erősebbik felén...

Első választásom az volt amikor a továbbtanulásról kellett dönteni...talán ez az ami mindenki életében az első és igazi választás, de persze azért erős szülői befolyástól vezérelve.

Azt választottam, hogy az állategészségügy terültén folytatom a tanulmányaimat... Voltak olyan, hamar szétfoszlott álmok, hogy állatorvos leszek.

Közben csak annyit kellett választanom, hogy csak azért is elvégzem azt a sulit, még akkor is ha voltak akiknek ez nem volt jó...voltak tanárok, na nem Horger Antalok...de az volt a véleményük ,hogy mindenki csak bűnös lehet aki ebből a városból érkezett...pedig ez nem egy Bűnös város.

Rendben leérettségiztem, állatorvos nem lett ugyan belőlem, de szerettem az állategészségőr szakmát és most is örömmel emlékszem vissza a bolond osztálytársaimra akikkel az együtt töltött 4 év örök nyomott hagyott.

Dolgoztam tejelő tehénkék között a fejőházban figyelve, hogy minden rendben menjen...

Túl unalmasnak, túl ingerszegénynek tartottam, így választottam egy másik, aktívabb munkahelyet, így kerültem a visító és bizony büdös malacok közé, ahol állategészségőri tudásomat és tapasztalatomat gyarapíthattam.

Az sem volt nyugdíjas állás...egy bő év után létszámleépítés keretein belül elvált az utam a büdös de azért aranyos kis, rózsaszínű sonkának valóktól.

Utána megízleltem a munkanélküliség kenyerét...

Választhattam újra, hogy benne ragadok-e abban a szerepben amit kimértek rám odafentről vagy kitanulok valami új szakmát amiből meglehet élni...

Én az utóbbit választottam, megtanultam, hogy kell eladónak lenni.

Ez az a szakma amire szerintem valójában születtem.

Szeretem!

Mindeközben azt választottam,  választottuk párommal, gyermekeim édesanyjával hogy

"naná, hogy megtartjuk szerelmünk első gyümölcsét" !

Voltak akik az ellenkezőjét tanácsolták mert hát ugye,

"olyan fiatalok vagytok még, ott a feneketeken a tojáshéj" !

Vállaltam a felelősséget, hogy úgy élek tovább, hogy az méltó legyen , nem az úttörők vörös nyakkendőjéhez, hanem ahhoz, hogy biztosítsam egy új család világra jövetelét és talpon maradását.

Megkértem a kezét akkori társamnak aki igent mondott.

Boldog házas évek következtek, először megszületett a lányom, rá két évre a fiam is csatlakozott és bővítette a családot.

Nem mindig voltak gondtalanok a napok és évek amit együtt töltöttünk, de amíg boldogok voltunk addig nagyon azok voltunk.

Aztán elmúlt az öröm,nem volt több bennünk, valamit végképp elrontottunk... elváltunk.

Egy újabb mérföldkő az életemben, egy újabb útelágazás, amihez odaérve döntenem kellett, hogy merre és hogyan tovább.

Akkoriban természetesen megviselt egy addig tökéletesnek hitt házasság tönkre menetele és nem is hittem, hogy van élet azután, hogy nem vagyunk együtt.

Nem a megszokott módon történt a válás annyiban, hogy a gyermekeink nálam lettek elhelyezve.

Ezt nem kommentálom, mert senkit nem bántok és senkit nem fényezek.

Választhattam volna a kínokat hozó utolsó házas éveim alatt, hogy örökre lecsúszok, mint egy sebzett farkas aki csak a sebeit tudja nyalogatni, de vadászni már soha nem képes...

Választhattam volna, hogy a lépcsőn csak lefelé megyek...egészen addig amíg lent nem maradok örökre a sötét és dohos pincében...

Választhattam volna gyáva és önző módját a problémáim megszűnésének...

Nem választottam mást csak az életet.

Azt választottam, hogy minden tűzön-vízen át méltó módon felnevelem azt a két gyermekem akikkel megajándékozott a sors...

Azt választottam, hogy ők lesznek az életem céljai és értelmei.

Nem mentem le a lépcsőn, jelképesen sem rúgtam ki magam alól a hokedlit ami véget vetett volna a próba tételeknek...nem választottam a lámpavasat.

Választásom a lehető legjobb volt! Soha, egy pillanatig sem bántam meg.

Választásom ugyan nehezítette a párválasztásaim, nem egy, nem kettő, sok kapcsolat ment azért tönkre mert én a gyerekeim választottam...

Mert ugye, ha az ember elsősorban apaként érkezik egy új kapcsolatba...akinek ott van a poggyászában két gyerek, akkor ne is reménykedjen abban, hogy valakinek hosszútávon kellhet egy ilyen ember.

Azt választottam, hogy apa leszek és ezt be is tartottam.

Nem férfi voltam, csak egy apuka...aki főz-mos-takarít,gyerekkel tanul-füvet nyír-kutyát etet és sétáltat-szülőire jár és újra ismétlődik az egész...nem az a tuti pasi akivel elsősorban háztartási praktikákat lehet megbeszélni...

Választottam, apa maradtam...

Újabb és újabb kapcsolatok itták meg a kárát...újabb és újabb sors és útkereszteződéseken voltam túl.

Választottam könnyűt és lazát, komolyat és komolytalant egyaránt...mindig amit helyesnek éreztem.

Voltam angyali szerető, lélekszerelő...

Volt amikor én voltam a választás, volt amikor én választottam.

Választottam szerelmet, azt választottam, hogy odaadom a szívem mert úgy éreztem, hogy jó helyen lesz.

Egy ideig vigyázta és szerette is...

Aztán más volt a választása...ő elindult egy másik úton, ahova nem vitt magával...

Annyira érthetetlen volt számomra és felfoghatatlan az egész rémtörténet...

Akkor nem is tudtam választani...csak szenvedni...

Csak annyira futotta már az erőmből, hogy újra és újra vissza...és megint csak visszafordulni oda ahol éles karmok újra és újra darabokat akartak belőlem...de még egy kicsit és újra...hátha mégsem ért véget, hátha mégis az én utam az ő útja is...

Csalódás, romba dőlés közben és után újra válaszút elé érkeztem...

Válasszam-e a könnyű utat és maradjak örökre az árnyékban, csússzak-e le oda, ahonnan már nincs visszaút?

Ez a könnyebb, mert semmit se kell tenni érte, csak hagyni, hogy mások és az események magukkal rántsanak és kényükre-kedvükre örökre elsodorjanak magadtól olyan messzire ahonnan nem biztos, hogy visszatalálsz saját magadhoz...

Én a nehezebb utat választottam újra.

Rettenetes kínok, gyötrelmek, rengeteg álmatlan éjszaka után megtanultam végre elfogadni az elfogadhatatlant, megértettem a megérthetetlent, elengedtem az elengedhetetlent...

Újra építettem a váram ami összedőlve maga alá temetett.

Majdnem örökre...

De csak majdnem...

Úgy éreztem, hogy újra megszülettem, jobban sikerült a puzzle kirakása mint reméltem, jobb lett az eredmény mint amire számítottam...

Megtanultam újra járni, szaladni, energikusnak lenni. Azt választottam, hogy nem cipelem tovább azt ami méltatlan és csak ólomsúlyként nehezedne a lelkemre...leraktam minden régi sérelmem, leraktam minden felesleges terhem ami nem arra való, hogy folyamatosan ott legyen a mindennapjainkban.

Más számára, külső szemlélőnek nem biztos, hogy nagy dolgok történtek de mindennap egy új választás volt, mindennap reggel választanom kellet, hogy igenis és csak azért is jobban és még jobban leszek.

Ez sokáig minden reggel így zajlott, egészen addig amíg úgy éreztem, hogy most már jól vagyok és természetesnek éreztem az érzést, hogy jól vagyok és jó vagyok.

Volt aki segített, volt pár könyv ami erőt de a választás az enyém volt.

Azt választottam, hogy visszatérek, na nem a múltba hanem saját magamhoz, helyreállítom azt az embert aki azelőtt voltam, hogy szétestem volna.

A rendszer visszaállítása sikeres volt, az operációs rendszer hibátlanul működik.

Választottam a férfi energiák vissza szerzésére, az önbecsülés felépítéséhez, terápiás célzattal, szinte orvosi rendelvényre instant örömöt is, mert azt tartottam helyesnek.

Helyes útra tereltem magam, jó választás volt arra a frissen aszfaltozott, tükör sima sztrádára feljönni és sebesség korlátozás nélkül száguldani rajta.

Amikor eljött az ideje, hogy újra választani tudjak akkor azt választottam, hogy megengedem újra magamnak, hogy szeressek és, hogy valaki szerethessen, hogy nem gördítek a boldogságom elé több akadályt.

Újra élvezhettem az online társkeresés adta lehetőségeket és nem volt eredménytelen a keresés eme formája.

Hazudozás, játszmák, égig érő falak, felesleges terhek és maszkok nélkül léptem az új útra.

Választottam.

Őt választottam.

Az írással úgy kerültem kapcsolatba, hogy mindig is a jelentős szerepet játszottak az életemben a betűk, a szavak, a mondatok, a könyvek, sokat olvastam, szeretek mindent ami kommunikáció (mint afféle ikrek)...

Egy magazinban (nem nevezem nevén, mert nem tudom lehet-e, de szerintem a legtöbben tudják melyikről van szó) sok cikkben felfedeztem az életemhez hasonló történeteket,eszmefuttatásokat...

Sok cikkhez írtam hozzászólást, amit a mai napig is megteszek ha időm engedi és futja az energiámból.

Többen javasolták, hogy nyissak egy blogoldalt vagy írjak könyvet...

Hát ezekből a blogoldal már megvalósult annak hatására mert egy komoly helyről ajánlatot kaptam cikkek írására...a fent meg nem nevezett magazin főszerkesztőnője keresett meg azzal, hogy lenne-e kedvem írni nekik...Igent mondtam az ajánlatra, de aztán egyéb okok miatt nem jött össze az ilyen formájú írás.

Addigra már nagyon felhalmozódtak, megértek, összeálltak a fejemben a kusza gondolatok, helyükre kerültek a betűk és az oldalamon olvasható írások formájában megszülettek.

Minden egyes írásom szinte aznap készül, nem dolgozom előre még napokat se, nincs felhalmozva elmentett fájlok formájában egy kész anyagom sem :-)
Minden friss, úgymond még nyomdaszagú így ebből adódóan előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok vagy kisebb helyesírási hibák.

Most nem vagyok válaszúton, nincs kereszteződés, se leágazás, most nyílegyenesen haladok.

Meddig és hova?

Azt előre nem tudhatom, hiszen nem látnok vagyok.

De ha újra választanom kell, akkor újra csak a szívem lesz az akire hallgatok és nem baj az sem, hogyha fekete bárány leszek.

Hát nagyjából ez vagyok én :-)

És ki az az én?

47. évében járó, két gyermekes apa, aki egy húsboltban eladóként keresi a kenyerét (vagyis inkább a hozzá és rávalót )...

Egy érzelmes férfi aki volt már sok minden, aki megélt már sok mindent, aki át és túlélt sok mindent...

Voltam empatikus szerető, meg nem értett ember, nárcisztikus martaléka, folyóvíznek hordaléka...voltam instant gyönyörben forrás és célszemély, voltam rendszer gazda, voltam irányító és áldozat, voltam eltévelyedett, párkapcsolatfüggő...

Az vagyok én aki most vagyok épp.

Választásom most csak annyi, hogy maradok is tovább azon az úton ahol most vagyok és fogom erősen de nem görcsösen a kormányt, hogy ne kerüljek kényszerpályára...de azért ahova behajtani tilos, oda nem megyek...zsákutcába még véletlenül sem hajtok...a lemez tűjét felemelem és odébb leteszem, hogy szóljon hangosan a dal, nem őrült világ, hanem valami vérpezsdítőbb...

Nem vagyok sem angyali, sem ördög, sem semmi csodalény vagy csodabogár.

Egy ember vagyok aki érez, aki szeret, akinek csodaszép az élet, megengedi neki, hogy magával vigye a nagy utazásra...

Csak egy üvegpohár vagyok aki valakinek félig üres, másnak félig tele...valakinek sok(k) vagyok, valakinek kevés, valakinek éppen megfelelő...

Én, csak én vagyok.

Azt választom, hogy én, én is maradok.