A lehető legrosszabb kapcsolatfajta az amikor se veled, se nélküled...
Vagy is meg nem is, jössz is, maradsz is de már mész is, még meg sem melegedik alattad a szék, viszed az álmot amit hoztál...
Szeretsz, de mégsem...
Nem adsz csak morzsákat a szeretetedből, elhúzod a mézes madzagot amire ráragadnak mint légy a légypapírra...
Mindenből csak pont annyi adsz amennyi ahhoz éppen elegendő, hogy el ne hagyjanak...
Óvatosan, patikusi pontossággal adagolod csak a szerelmet, nem adsz többet csak pont annyit, hogy éhen ne halljon az a valaki aki remél, bízik benned és a közös jövőben...
Amikor észbe kap a szerencsétlen aki se veled se nélküled van és ellépne mellőled akkor eszedbe jut és kicsit rákapcsolsz...de csak egy picit...elé szórsz egy kis morzsát amit ő mohón felcsipeget mint a cinkék a legzordabb hidegben a szotyit...
Jól nem lehet belőled lakni, örök éhségérzetet hagysz csak magad után...
Csak egy demó felvétel, egy rövidített részlet az amit megmutatsz magadból...
Nem vagy több mint egy könyvajánló...
Nem akarsz se többet, se kevesebbet...
Vele akarsz lenni, mert hiányzik...de mégsem mert sok neked mindaz ami ő maga.
Vágysz rá mert mindaz amit ad az fantasztikus...de csak addig engeded amíg neked még pont jó...ha megkaptad amit akarsz akkor újra mész tovább és ott hagyod éhesen, fáradtan, kizsigerelve...
Nem engeded közel magadhoz, nem fogadod be...csak szálló vendég lehet...egy kis öröm, koszt kvártély van...de más semmi.
Nem engeded se közel, se távol...
Nem jöhet, de nem is mehet...
Csak kiszipolyozod, kiszívod a vérét, elveszed azt amit el lehet...és még annál is többet.
Nem várod meg, hogy kapj, te már mohón, tíz körömmel nyúlsz érte...szétszaggatod a díszes csomagolást és csalódottan hervad le a mosolyod, hogy csak ennyi van benne...
Nem lehet tiszta lapokkal játszani, nem engeded, hogy megismerjen, örökké megfejtetlen és megfejthetetlen rejtvény vagy, aki nem tárja fel az életét, nem lesz titkaid őrzője...
Nem fogadod el, nem érted meg, nem ismered el...
Nem vagy jó ha se veled se nélküled.
Vagy veled vagy nélküled!
A csiki-csuki állapot nem embernek való, szétszedi, felmorzsolja a megszenvedőjét.
Egyiknek jó...de a másik szétesik közben.
Adsz de már el is veszel kétszer annyit...nem jössz, de panaszkodsz ha nem keresnek...
Csak akkor jössz ha nagyon akarsz valamit...ha elérted a célod, teljesült a rövidke álmod már odébb is állsz...kielégült mosollyal az arcodon sétálsz haza...
Se veled se nélküled.
Mindig ott marad a fal amit azért húztál fel, hogy kontroll alatt tarthasd mindenki közeledését, próbálkozását...
Mindig ott marad a fal, ami mögé elbújtál és ami mögül olykor-olykor előosonsz, de nem azért, hogy megközelíthetővé válj...
Inkább ahhoz hasonlatos mint amikor kirontanak a várból a rabló lovagok és kifosztanak mindent és mindenkit aki az útjukba kerül.
Belőled csak annyi jut, hogy a kulcslyukon át belesve nézhet az ember...csak csodálni engeded magad.
Miközben fényezed az álarcod és felragasztod rá a csábos mosolyt, ami eltakarja a vérszomjas fenevad tépő fogait, már azon jár az eszed, hogy mi lesz utána, hogy őt már felfaltad...
Nem hagysz magadból semmit hátra, csak örök hiányállapotot, csak örök éhséget...és még te keltesz a másikban bűnbánatot, hogy te mindent megtettél.
Nem maradnak utánad emléktárgyak, nem lesznek szép képeslapok, sem színes hűtőmágnesek, nem lesz semmi ami kézzelfogható lenne és emlékként nézegethetné azokat valaki...
Nem marad belőled semmi...csak éhség...csak egy kiégett vagy összetört szív...csak egy szétesett lélek.
Ha se veled se nélküled akkor
te nem velem én nélküled.
