Hány és hány szerep van az életünkben amit eljátszunk mert vagy kell vagy önként és dalolva tesszük.
Már kisgyerekkorban felvesszük az aktuális álarcokat amik mögé elbújva mások lehetünk,más mint amik vagyunk.
Amikor más bőrébe bújunk akkor mi magunk vagyunk az akinek elképzeljük magunkat...
Lehetünk élsportolók,autóversenyzők,hős harcosok,királyok,királynők...de választhatunk egyszerűbb,úgynevezett hétköznapi szerepeket is magunknak...van aki csak boltosat játszik,van aki orvos...
Mindegy mi az amit éppen eljátszunk,azonosulunk egy szerepkörrel.
Később sem változik a helyzet,életünk színpadán szerepeket alakítunk.
Felnőve is ezt folytatjuk...
Valaki anya,van aki apa.
Valaki szerelő,van aki szerető.
Valójában polihisztorok leszünk felnőtt korunkra.
Nagyon sok szerepet kell magunkra venni,mindenben a maximálisat mutatnunk.
Mindezt persze egyszerre,akklimatizálódás nélkül. Egyik pillanatról a másikra leszünk mások.
Reggel csak egy álmos,két perc múlva dolgait,teendőit összegyűjtő ember...pár pillanat múlva anya-apa akinek oda kell figyelni másra és más dolgaira is a magáén kívül...más szerepére is figyelnie kell a sajátján kívül...
Elindul a napunk,útközben átéljük a Forma 1-es pilóták életét,hajtunk,előzünk,nyomulunk,dudálunk,bevágunk...
munkába érve újra egy másik arcunkat mutatjuk a kollégák felé...empatikusak lettünk és toleránsak
Hazafelé újra versenyzünk mindenkivel,az idővel és magunkkal is.
Sietünk a gyerekért...sietünk a boltba...sietünk haza.
A nagy rohanásban van,hogy elfelejtjük letenni az oda nem illő álarcot és hazaérve nem az anya-apa szerepet játsszuk,hanem a türelmetlen,izgága autóversenyzőt alakítjuk...
Legfontosabb szerepeink sokszor a másik alakításunk rovására mennek.
Anya-apa lesz valaki de közben meg kell maradnia szerelmének is valakinek,el kell játszania a hódítót,a gáláns lovagot vagy éppen egy cafkát kell majd este alakítani...ki mit és,hogy szereti.
Szerepeink alakítása közben folyamatosan figyelünk mert figyelni kell magunkra,hogy mindig a maximumot hozzuk ki magunkból és ne okozzunk csalódást a közönségünknek.
Mindig mindenkor tökéletesen kell alakítani az éppen aktuális szerepet és közben figyelni kell,hogy egy pillanattal se hordjuk tovább a már oda nem illő maszkot.
Mindig ott és akkor játsszuk azt ami odavaló szerepet.
A munkahely legtöbb esetben nem család...
A család nem munka és nem versenypálya.
Vigyázni kell arra is,hogy egy-egy új szerep elvállalása nem mehet korábbi alakításaink terhére.
Ha új családtag érkezik az még nem mentesít az alól,hogy kedvesünknek ugyanazt sőt többet nyújtsunk mint előtte,ugyanúgy sőt jobban kell eljátszani a szerelmes férj vagy feleség szerepét...
Ő vagy én nem lehet onnantól fogva csak anya vagy apa!
Kereszt és becenevünk sem változhat,mindig és mindenkor maradjunk meg egymásnak abban a szerepben amivel bemutatkoztunk,amivel magunkhoz édesgettük a másikat.
Játszunk mást is mással is, -hiszen az élet velejárója,hogy egész nap játszunk,szerepeket alakítunk- de ne neki és ne vele.
Ő csak neki(k) anya-apa
Ő csak neki(k) kollegina-kolléga
Ő csak neki(k) versenytárs
Ő nekem mindig csak Ő és én se legyek neki más csak Én!
