Mindenki ismeri az említett kifejezést...

Gondolkodom tehát vagyok.

A gondolkodás képessége emeli fel az embert,különbözteti meg az alacsonyabb rendű élőlényektől.

Gondolkodunk,tervezünk,előre látunk,alkotunk,alakítunk,alapítunk...

Szinte minden egyes cselekedetünket gondolkodás előz meg,sokszor hallgatunk a józan eszünkre,nem vagyunk ösztönlények,legalábbis nem mindenki.

Van viszont olyan amikor nem agyalunk,nem töprengünk egy pillanatig sem,hanem a szívünk veszi át az irányítást,az egyengeti az utunkat.

Nem mindig jó ha van időnk arra,hogy átgondoljuk,megtervezzük,mert akkor igen kicsi az esélye annak,hogy érezzük,élvezzük a spontaneitás varázsát,elveszítjük a lendületet és csak egy előre megírt forgatókönyvet játszunk el,az nem élvezetes élet.

Nyugodt,kiszámítható,mert előre tervezett de mégsem mindig jó.

Aki túlagyalja az életét az nagy valószínűséggel nehezen lesz szerelmes,mert az pont attól lesz szép,hogy felkavarja az embert,kiszámíthatatlan,előre nem látható és nem is tervezhető.

Nem tudjuk,hogy mikor mi fog történni csak érezzük akkor amikor jelen van.

Szeretnénk előre tervezni egy kapcsolatot is de akkor az már túlontúl mesterkélt,túlontúl tervszerű nem lesz meg az a kézzel meg nem fogható és ésszel meg nem magyarázható érzés amikor csak úgy történnek a dolgok.

A szerelemnek nem arról kell szólnia,hogy a langyos vízben áztatjuk magunkat!
A szerelem felborítja az addigi nyugodt életet,

a szerelem megsérti az egónkat,

a szerelemért kilépünk a komfortzónánkból,

a szerelemért harcolunk magunkkal szemben is,

a szerelemért eszünket vesztve rohanunk.

Nem agyalunk,nem tervezünk...megyünk a szerelemmel,ő visz minket és nem mi irányítjuk,mert irányíthatatlan.

A szerelem egy kormány nélküli hajó ami viharos-háborgó tengerre visz...

A szerelem egy fékevesztett versenyautó...

A szerelem egy megzabolázhatatlan hegyi folyó amin mi csak a rafting élvezői lehetünk...próbáljuk irányítani,betörni,leegyszerűsíteni de nem megy mert nem lehet.

A szerelem magával ragad,elsodor,visz magával.

Pedig csak érzés.

Na de milyen érzés!!!
A legszebb,a legfelkavaróbb,a legjobban magával ragadó.

Akibe szerelmesek vagyunk őérte olyan dolgokra képesek vagyunk amiket addig senkiért nem csináltunk,olyan dolgok jutnak eszünkbe amik azelőtt soha...

Képesek vagyunk csak adni,adni és újra csak adni...csak lássunk egy mosolyt az arcán annak akit szerelemmel szeretünk.

Aki mindent meggondol,aki lexikális pontossággal,előre megalkotott elvárásokkal keres és talál partnert,az nem az egyént fogja szerelemmel szeretni,csak tetszenek neki a körülmények és azokat fogja élvezni...

Aki megtervezi életének minden egyes pillanatát és aszerint is cselekszik az elveszíti a pillanat varázsát,nem fedezi fel a szabadság és repülés érzését...

Biztonságban lesz mert kisebb az esélye annak,hogy csalódik,akkor is max magában...kisebb az esélye annak,hogy félre sikerül valamelyik kapcsolata...

De...ha mindig csak a nyugalmat és a biztonságot választjuk akkor soha nem fogjuk megérezni azt,hogy milyen is az amikor szerelmesek vagyunk.

Ha az emberek mindig csak az aktuális dolgot élvezik és nem kíváncsiak,nem nyitottak az új dolgokra,magyarul ha nem lépnek mindig egyet előre,ha nem adják fel a tervezési kényszerüket,akkor annak idején nem jöttünk volna le a fáról...soha nem jutottunk volna el idáig.

Ha mindig csak tervezünk,akkor békében,nyugalomban leélhetjük az életünket otthon a karosszékben ülve...

De az nem élet,nem embernek való.

Az ember sem arra született,hogy mindig és mindent csak a tervei szerint cselekedjen,ne legyen mindig és minden kiszámítható.

Ami kiszámítható,ami előre látható,ami kényelmes az nem szerelem...csak egy terv megvalósulása.

Nem kell mindig gondolkodni mielőtt cselekszünk.

Nem csak akkor vagyunk ha gondolkodunk.