Sokszor olvastam olyan bemutatkozásokat különféle társkereső oldalakon, ahol én is fent voltam, hogy
"keresem a másik felem"...
Ez helyes, hogy a másik felünket keressük?
Kinek kell megkeresnie a másik felét és azt miért egy másik személytől várja el, hogy rendelkezésére bocsájtja?
Azt mondhatom, hogy aki egy új kapcsolattól várja el azt, hogy egésszé tegye, az már el is rontotta, mert a másik ember az csak a kapcsolatot teszi egésszé, amiben tényleg két fél van...de nem a benne lévőket.
Csak egész emberként lehet egész emberrel egészséges párkapcsolatot kialakítani, felépíteni.
Ha a másik felem keresem, akkor elvárom a jövendőbelitől, hogy pótolja, visszaadja mindazt ami ott maradt valahol, valakinél.
Pedig amit elveszítünk az valóban nem is a részünk...csak szerelmesek voltunk és csalódtunk...
Egy emberben való csalódásunk nem lehet ok arra, hogy a későbbiekben ne alakítsunk ki kapcsolatot!
Ott csak az maradt, amit adtunk, a szeretetünk amit iránta éreztünk...
Az a szeretet már az övé, nem kölcsönbe adtuk...de mi, emberek minden szeretet adással csak gazdagodunk!
Minél többet szeretünk, annál gazdagabbak, értékesebbek vagyunk!
A szerelem nem lángja nem arra való, hogy örökre kialudjon...
Bárki és bármit tett, az legyen az ő gondja és számoljon el ő a lelkiismeretével!
Nem vett el belőlünk semmit, sőt gazdagított, amiről mi magunk is tanúbizonyságot nyerünk, amikor érzünk valamit iránta még akkor is amikor már viszonzatlan.
Nem lettünk kevesebbek egy sejttel sem, csak ő elment és az az űr maradt ott amit ő töltött ki.
Ezt a hiányt érezhetjük amikor egy szeretetre épülő kapcsolat véget ér.
De minden légüres tér egyszer feltöltődik, ha nincs légmentesen lezárva, egyszer csak kiegyenlítődik minden és azt a teret saját magunk fogjuk kitölteni a saját életünkkel.
Tehát nem kereshetjük a másik felünket egy új és idegen emberben!
Nem ő hozza magával, nem nála van...
Mi magunknak egésznek kell lennünk ahhoz, hogy olyan ember kapcsolódjon mellénk, aki szintén teljes értékű és ezzel tisztában is van.
Aki tényleg a másik felét keresi, amikor pár után kutakodik, az önbizalom hiányban szenved, amit egy korábbi csalódás is okozhatott és tényleg támogatásra szorul...ő az aki valójában nem társat, nem szerelmet keres, hanem szó szerint szüksége van egy támaszra...a másik felére.
Aki úgy kezdi a bemutatkozását, hogy nem a másik felemet keresem, mert egyedül is egész vagyok és teljes értékű az életem...csak szeretnék megismerkedni olyan emberrel, akivel eleinte "csak" jól érezzük magunkat, aztán a kapcsolat olyan lesz amilyenre alakítjuk...
Na aki ilyet leír...az a főnyeremény!
Ő már tisztában van az értékeivel, ismeri és elfogadja a hiányosságait, tökéletlenségeit...azokat szerves részének, sajátjának tekinti.
Ő nem támaszt keres, ő nem félember...
Ő az aki nem keresi a másik felét, hiszen tudja, hogy az itt van mindig, mert bal és jobb..felső és alsó...teste és lelke...ez mind ő maga. Egy és oszthatatlan.
Ha ezt megértjük, akkor jó úton haladunk, és esélyt adunk annak, hogy ne váljunk áldozatává zsarnokoknak, nárcisztikusoknak vagy egyéb pszichopatáknak...és, hogy ne félkész emberek találjanak ránk...
Valóban a másik feled keresed?
Keresd magadban!
Ott van, soha nem is ment el...csak nem figyeltél rá, mert mást szerettél magad helyett...
