Mitől és miért lesz egy kapcsolat olyan, hogy akár egy életen keresztül tartson?

Sokan élnek úgy a párjukkal, hogy igazából nincs nagy tűz, nincs nagy szenvedély, nincs mások által extráknak tartott dolgok, de mégis boldogok, mégis azt érzik, hogy a lehető legjobb helyen vannak.

Ez azért lehet, mert egyrészt nincs olyan összehasonlítási alapjuk, ami arra szolgálna, hogy az elfogadhatót megkülönböztessék az optimálistól.

Aki ilyen kapcsolatban és lehet tökéletesen boldog, ami irigylésre is méltó, mert el tudja fogadni a párját olyannak, amilyennek megismerte és nem is akarja a legkisebb mértékben sem megváltoztatni. Együgyűnek, egyszerűnek tűnik az ilyen ember azok számára, akik mindig, mindenben, így a kapcsolataiban is a maximálisra törekednek. Nem szabad mindig olyan irányba terelni az életünket, ami olyan elvárásokat eredményez, amik teljesítése megterhelő feladat, hiszen az olyan energiákat emészt fel, amit másra is használhatnánk.

Sokan megbékélnek az életükkel már akkor, amikor nem tűnik semmi sem optimálisnak, nem küzdenek, nem harcolnak, helyette elfogadnak.

Ők alapból boldog emberek, mert a maguk egyszerűségeik között élnek, és eszük ágában sincs azt feltételezni, hogy ez lehetne jobb is. Teljes mértékben érthetőek, hiszen ha ha azt érzem, hogy körülöttem minden megfelel az elvárásaimnak, akkor miért is kellene azon változtatni, felesleges is ezen gondolkodniuk.

Ha nekik jó, akkor semmi baj, nincs min és nincs miért változtatni.

Ők már attól jól vannak, ha nincs se veszekedés, nincs törekvés, nincs háborgatás, nincs mások által fejlődésnek vélt folyamat. Nekik a nincs többet ér mint a van.

Akik viszont maximalisták, azok több kapcsolatukat összevetve arra törekszenek, hogy a jó még jobb legyen és mindig egyre feljebb emelik a tétet, ami miatt sok ember nem férkőzhet a közelükbe, mert nem felel meg az egyre jobban emelkedő elvárásoknak.

Nekik is lehet boldog az életük, de ők inkább a sikerre koncentrálnak és meg akarnak felelni mások elvárásainak is, hogy ne maradjanak szégyenben olyan értelemben, hogy nem olyan minőségű a kapcsolatuk, amit mások is tökéletesnek tartanak. Nekik sokat számít a külsőség, sokat adnak arra, hogy a párjuk ne csak nekik, hanem egy adott társaságnak is megfeleljen, legyen minél magasabb iskolai végzettsége, lehetőleg minél értékesebb vagyon tárgyakkal vegye magát körül.Nekik a van az, ami emeli a kapcsolat színvonalát, és csak akkor érzik jól magukat, ha minél több minden van, minél több minden történik, nekik egy párkapcsolat is komoly projekt, amit sikerre kell vinni.

Nem elfogadóak, nem megbékélőek, így gyakorlatilag mindig csak küzdenek, hajtanak, nem állnak le, nem lassítanak, mindig azt akarják, hogy mások még többnek, még jobbnak tartsák, higgyék őket.

De közben félnek, hogy elveszítik mindazt, amiért keményen dolgoztak, így a párjuk elvesztése is örök stressz forrása, mert ők akkor érzik egésznek magukat ha van valaki és minél több valami az életükben.

Ők igazából nem boldogok, mert a boldogság az nem egy elért cél, nem egy megvalósult projekt, hanem egy állapot, amit akkor érzünk, ha éppen úgy tűnik, hogy semmit nem is csinálunk...csak ülünk a "semmi" közepén és tudjuk szeretni a pillanatot.