Életünkben különböző szakaszokon, a legkülönfélébb helyzeteken megyünk keresztül , így az egyéniségünk is változásokon megy át, illetve nem mindig vagyunk ugyanolyanok, mint valamikor voltunk.

Amikor fizikai és mentális erőnk csúcsán vagyunk, az egonk szárnyal, de azért nem megy át egoistává (bár előfordul az is), akkor tutira olyan kapcsolataink lesznek, amiben miénk az irányító szerep,

(nem a párunkat, hanem a kapcsolatot irányítjuk,mégpedig jó irányba) ,

élvezzük, szeretjük minden percét, mert helyes szintű önbecsüléssel, egész(séges) emberként léptünk be valakinek az életébe.

Ha ebben az állapotunkban társulunk valaki mellé vagy ilyenkor szegődik mellénk valaki, akkor nem áll fenn a veszély, hogy muszájból alakítunk ki párkapcsolatot, hiszen erőnk teljében vagyunk és meg tudjuk védeni magunkat bármilyen atrocitástól, megaláztatástól, nem áll fenn a veszélye annak, hogy kihasználnak.

   Ha éppen olyan fázisban vagyunk, amikor úgy érezzük, hogy szétesőben vagyunk, mert vagy semmi nem sikerül, vagy a túl sok teendőnk közül azt sem tudjuk, hogy melyikkel kezdjük a sort, akkor a kapcsolatunk is olyan lesz, amilyenek mi magunk vagyunk, zűrzavaros. Érzelmi hullámvasútra ülünk fel ha ilyenkor kapcsolatba kerülünk valakivel.

Ilyen állapotban jobb ha nem kezdeményezünk semmilyen kapcsolatot, de egy közeledő embernek sem mondhatunk igent, mert csak tetézzük a bajunkat azzal, hogy egy újabb feladatot vállaltunk, mert azt mindenki tudja, hogy egy kapcsolat sikerre vitele az komoly feladat, kihívás, aminek nem mindenki tud eleget tenni.

Ha pedig már a kezdet nyögvenyelős, akkor jobb ha már a legelején abbahagyjuk, de még jobb ha bele sem kezdünk

   Ha nem becsüljük magunkat, akkor a kapcsolatainkba is úgy kerülünk, mint egy értéktelen és önmagára igénytelen kicsi emberke, akinek szinte, "minden mindegy" alapon zajlik az élete.

Ha nem állítjuk elég magasra az önbecsülésünket, akkor abba a helyzetbe kerülünk, hogy uralkodni fognak felettünk, nem nekünk való irányba terelik az életünket és rohadtul kényelmetlen cipőben kell majd járnunk, ami idővel nagyon fel fogja törni a lábunkat.

Kényszerből leszünk benne bármilyen kapcsolatban, nem önszántunkból, nem a szabad akaratunkból megyünk bele, hanem lépre csalnak és bele visznek. Ha nem vagy résen, ha nem értékeled magad akkor bele is mész, mert éhezel két ölelő karra, megőrülsz egy csókért, mindent megadnál azért, hogy esténként ne egyedül hajtsd álomra a fejedet.

Ha jól érzed magad, akkor a kapcsolatodban is jól fogod, mert teljes mértékben egyezik az életed minősége a kapcsolatod kimenetelével.

Csak akkor lépj oda valaki mellé, ha tutira ismered magad, ha tisztában vagy az értékeiddel, ismered a vágyaid, és tudod mit akarsz!

Amíg zavaros az életed társ nélkül is, addig csak szánalomból fogsz párt találni, aki idővel úgyis belefárad és feladja a megmentésedet vagy a felemelésedet...ha csak nem egy különleges és ritka jótét lelket sikerül kifognod. De az nem szerelem lesz csak érdek és szükségkapcsolat...és előbb utóbb te leszel az, aki valamilyen módon kihasználja.

Legyél jól, jóban önmagaddal, önmagadban és akkor nem érhet semmiféle negatív meglepetés, mert átlátsz a szitán és tisztán látod, tudod, hogy mire számíthatsz. Ha OK vagy, akkor nem azért lépsz kapcsolatba valakivel, hogy ő egésszé tegyen, te már tudod, hogy egyedül is az vagy, így nincs is szükséged senkire, csak azt akarod elérni, hogy egyesülj egy olyan emberrel, aki szintén teljes és egész, mind fizikailag, mind lelkileg...