Minden egyes szakítás megviseli az embert, főleg ha nem ő volt a kezdeményező.

Egy számunkra fontos, szeretett személy kilépése az életünkből az nagy űrt hagy maga után.

Szenvedünk, keressük, visszavárjuk, jobban kívánjuk mint bármikor azelőtt, visszacsinálnánk az egészet, olykor-olykor megalázkodunk előtte, mindent, magunkat is odaadnánk csak azért, hogy újra vele legyünk...

Pedig csak egyet tehetünk, el kell fogadni az új helyzetet és azt, hogy már se a jelennek, se a jövőnek nem része, tisztázni kell magunkban azt, hogy ő már csak egy napról-napra halványuló emlék.

Itt követjük el a legnagyobb hibát, nem engedjük, hogy megkopjon a fénye, hogy elvesszen az az értéke, amire mi magunk áraztuk be.

Nem akarjuk, hogy múlt legyen, nem akarjuk, hogy elmúljon.

Pedig már vége, mi magunk tarjuk már csak életben azzal, hogy nem tereljük el róla a figyelmünket, hogy akarattal felkeressük azokat a helyeket, ahol ő valamikor sokszor megfordult, abba a boltba járunk, ahol legtöbbször vásárolt, tudatosan akkor megyünk a munkahelye felé, amikor végezni szokott, direkt szedjük elő a közös fényképeket, amiken még felhőtlen volt a boldogság.

Nehezen tudjuk elfogadni, hogy ez a hajó már elment, hihetetlen, hogy nélkülünk siklik a vizeken...

Ilyenkor kell elővenni a józan eszünket és azt használva ki kell dolgozni egy stratégiát a túlélésünkre!

Nincs is másról szó eleinte, csak, hogy arról, hogy ne haljunk bele a kínba, a mellőzöttségbe és abba, hogy égünk a vágytól, hogy vele legyünk...

Az eszünkkel meg kell érteni, hogy nem fordulhatunk vissza, mert nincs hova és nincs miért!

A szívünk hevesen tiltakozik, mert nem akarja, hogy Ő háttérbe kerüljön, nem is nagyon engedi, hogy ne Ő legyen minden gondolatunk.

Tiltakozik, de ha tudatosan cselekszünk és lépésről-lépésre követjük a tervünket, akkor sikeresen valósítjuk meg és nem fogunk sem megőrülni, sem túl sokáig vergődni, szenvedni.

Nem kell legyőzni a szívünket, nem kell elfelejteni a szerelmünket, nem kell kidobni a közös fényképeket!

Ha Ő után ésszel élünk, akkor megtaláljuk azokat a dolgokat az életben, amik örömmel töltenek majd el és nem a szenvedésre, hanem az új élményekre fogjuk fordítani minden energiánkat, egyszerűen nem lesz időnk arra, hogy az emlékek között kutakodjunk.

Nem ölhetjük meg a szerelmet, mert az elpusztíthatatlan, nem fojthatjuk a bánatunkat borba, csak a józan eszünket használva juthatunk egyről a kettőre és oda, ahol az új örömök, ismeretlen emberek, új kapcsolatok várnak.

Ne tartsuk életben, ne tegyük jelenné a múltat!

A kapcsolatnak vége!

Ezt fogadd el!

Éld az életed, ami csak a te életed, így ne is igazítsd máséhoz!

Te se tartsd tovább életben azt, aminek lejárt az ideje és mennie kellett!