Ha jól sejtem mindenki tudja, hogy a hosszú és boldog párkapcsolat egyik alapeleme az alkalmazkodó képességünk, ami hozzásegít ahhoz, hogy sikeresen összeszokjunk, megtanuljuk mosolyogva elviselni egymás rigolyáit és megtanuljunk együtt élni a hétköznapokon is.

Kell is alkalmazkodni a másikhoz, hiszen onnantól kezdve, hogy kapcsolatba léptünk valakivel, már nem csak rólunk szól a nóta, hanem két ember az, aki normális esetben a boldogságot és az örömöt szeretné megkapni.

Hozzá kell idomulnunk a másikhoz, össze kell csiszolódnunk, meg kell szokni a közösséget, hogy ne tekerjük ki idő előtt egymás nyakát, vagy ne piszkáljuk a másikat, minden szir-szar dologért.

Nekem is, neked is, így együtt alkalmazkodni kell!

Az nem lehet, hogy csak én visellek el téged, te pedig mindig csak a magad igazát hajtogatod és véded, nekem is kemény meló téged kibírni, de én melletted döntöttem, így elviselem a hülye hobbidat és nem piszkállak.

Neked is tudomásul kell venned, hogy ha én szeretek futni és az nekem létszükséglet, akkor mondjuk hetente kétszer, háromszor egy-két órára magadra hagylak, ezt el kell fogadnod! Ha bízol bennem, akkor nem fogod feltételezni, hogy a szeretőmhöz megyek, vagy ismerkedek és azért megyek egyedül.

Alkalmazkodj hozzám és fogadj el úgy, ahogy vagyok!

Ha így teszel, én is mindent elkövetek, hogy maximálisra fejlesszem az alkalmazkodó képességem!

Cserébe megkapjuk a jutalmunkat, két boldog embert, akik együtt élnek és egyik sem érzi tehernek vagy fojtogatónak a kapcsolatot.

Kicsit te is csiszolódsz, kicsit én is engedek, de csak egy kicsit, uralkodó vagy szolga szerep senkinek se juthat, senki sem veszhet el a másik mögött, senki sem marad ugyanaz mint régen.

Kissé megváltozunk, átalakulunk, de nem szegényedünk, hanem gazdagodunk egymás által, érted-értem-egymásért alkalmazkodunk.