Ebben a mai, rohanó és különösen a külsőségekre legtöbbet adó világban, a legnagyobb problémák a párkapcsolatokban keresendőek...

 Óriási a baj, mert sokan csak szemmel választanak, csak ésszel döntenek , csak azt helyezik előtérbe, hogy mi az, ami látszik.

Nem fogadják el azt a tényt, hogy a lélek a szem számára láthatatlan.

Sokan csak arra figyelnek oda, amikor párt választanak, hogy jól mutasson majd mellettük, amikor a közös képeikre like-okat gyűjtenek...

Szép test, nincs szarkaláb, se narancsbőr, mindenhol csak rugalmas és feszes és kellemesen szűk...mindig tettre kész...se sörhas...se oldalkocsi.

Sokan nem látnak, de nem is akarnak belelátni az emberbe. Egy cseppet sem érdekli őket, hogy ő kicsoda, nem érdekli őket, hogy honnan jött, hogy tart-e valahova...

Csak egy számít, hogy a külsője ne legyen szégyellni való mások előtt!

Csak arra adnak amit látni lehet.

Majdnem minden egyedülálló ember arról ábrándozik, hogy találjon egy természetes viselkedésű, játszma és érdekmentes kapcsolatra vágyó másikat, akivel aztán egy életre szóló kapcsolatot lehessen kialakítani...

De a legtöbben a kisujjukat sem mozdítják azért, hogy ők maguk is megfeleljenek azoknak az elvárásoknak, amiket támasztanak a jövendőbelijükkel szemben.

Nem tesznek lépéseket azért, hogy alkalmasak, megfelelőek legyenek egy olyan kapcsolatra, ami elköteleződéssel és felelősséggel jár!

Éheznek az őszinteségre, az intimitásra...de buta módon azt hiszik, hogy egymás megismerésének határai a hálószobában érnek véget.

Nagyon sokan azt hiszik és vallják, hogy ha egymás megismerése véget ér ott és akkor amikor az erogén zónák kitapintásra kerülnek...

Sokan azt mondják, hogy már intim kapcsolatban vannak azzal, hogy a testiségre sor került...

Nem az erogén zónák ismerete az intimitás...de még az sem, hogy merünk-e szellenteni a párunk jelenlétében.

Egymás ismerete ott kezdődik, amikor tudjuk, ismerjük egymás viselt, átélt és megtapasztalt dolgait, tehát tudjuk az előéletét, ismerjük a vágyait és a hóbortjait...

Sajnos nagyon sokan nem akarnak, vagy nem tudnak igazi, elmélyült kapcsolatokat kialakítani.

Lehet, hogy csak azért mert, a korábbi csalódásaik arra késztetik őket, hogy fogják vissza magukat, ne adjanak bele apait-anyait vagy, hogy maradjanak védekező pozícióban...

Sokan hallgatva a "jó akaró barátok" okos szavaira, nem hagyják magukat elvarázsolni, maradnak a félgőzzel adó üzemmódban...

Nem ismerik meg a másikat, és magukat sem mutatják be kellőképpen.

Azt vélik, hogy

"Minek is adnám bele magam teljesen, úgyis vége lesz"...

Ezzel a hozzáállással soha nem is fognak semmilyen emberi kapcsolatot kialakítani...legjobb esetben csak sodródnak vagy odacsapódnak valaki mellé...

Nem adják oda magukat teljesen, de még csak félig sem, nem fognak a felszín alá jutni, és a másiknak sem engedik meg, hogy róluk a külcsínnél többet megtudjon...

Nem engednek be senkit a kiskapun...

Amíg nem engedjük meg a másiknak, hogy közel kerüljön hozzánk és nem csak a testünket vetkőztetheti meztelenre, addig nem fogunk teljesen megismerhetővé válni neki, így megmarad a felszínes kapcsolat...ami csak félig-meddig nevezhető kapcsolatnak.

Amíg nem hagyunk fel a védekezéssel, amíg nem felejtjük el, illetve amíg nem tanuljuk meg kezelni a félelmeinket, addig nem fogunk tudni a megfelelő mértékben kitárulkozni senkinek.

Amíg csak az érdekeink és testi vágyaink, kívánalmaink az irányadóak valaki felé, addig nem leszünk, mert nem lehetünk vele boldogok.

Amíg valakinek nem adjuk oda magunkat testestől-lelkestől addig szó szerint, csak a felszínt fogja érinteni...de azt is épp csak súrolja.

Amíg nem tesszük bele úgy magunkat a kapcsolatba, hogy a szívünk is benne legyen, addig nem fognak szeretni, mert szeretni csak azt lehet, aki belül van...a külső csak tetszhet, de szeretni nem lehet.

Amíg a kapcsolatainkra csupán a felszínesség a jellemző, addig csak a sérülések lesznek mélyrehatóak, amiket másoknak okozunk majd, mert csalódnia kell bennünk...

Ha olyan emberrel kerülünk kapcsolatba, aki a megismerésben megáll a testünk vonulatainál, akkor csak testi ütközetekben lehet részünk, de igazi, lelkesítő, lélekemelő együttlétekből nem fog kijutni...

Amíg nem engedjük, nem fogadjuk be a másikat a testünkbe-lelkünkbe addig csak a csalódás és az esetleges lelki sérülés lehet az, ami mélyen érint bennünket.

Sokan kapkodnak, sietnek, siettetnek...nem adják meg és nem fordítják a kellő időt-energiát-figyelmet egy embernek, egy kapcsolatnak...nem várják meg, hogy kialakuljon, hogy megérjen.

Már akkor szakítanak, amikor még el sem kezdődött...alkalmi hibákból messzemenő következtetéseket vonnak le...és már mennek is tovább.

Mondván, hogy "ó annyian vannak még, minek ragadjak le egy lúzernél?!"

Felszínes kapcsolatoktól várják el nagyon sokan, hogy boldoggá tegye őket, de legalább a boldogság látszatát keltse...pedig nem a kapcsolat és még csak nem is a másik fél az, aki boldoggá tesz.

Boldognak kell lenni már akkor, amikor megismerjük, boldognak kell lenni már akkor amikor egymással még csak leszünk...

Nem ő lesz az aki boldoggá tesz. De sokan, mivel nem kapják meg az érzést már rögtön a legelején, már dobják is a kukába a másikat...

Felszínes ismerkedésből felszínes kapcsolat születik...de persze sok esetben csak ez egyik fél az, aki nem akar elmélyült kapcsolatot, így az aki odaadja magát teljes mértékben, még a lelkét-szívét sem sajnálja az nagyon mélyreható sérülést tud és valószínű, hogy fog is szerezni...

Mélyreható és sajnos sok esetben, súlyos, akár maradandó is lehet a sebesülése, ami pont abból fakad, hogy ő nem emelt pajzsot maga elé, ő nem húzódott várfalak mögé...így nem volt semmi ami védje...és megállíthatatlan az a szúrás, amit a másik álnoksága okoz neki...

De ennek ellenére is vállalni kell a kockázatot és csak nyitottan, csak őszintén, csak elmélyülten ismerkedjünk! De nem sietve, nem egyből mindent akarva.

Szakítás, persze történhet, mert történnie kell, de így a csalódás elkerülhető lehet, mert nem láttunk, nem képzeltünk bele többet az emberbe és a kapcsolatba...

Felszínes kapcsolat az nem kapcsolat, nem együttlét...

Az csak annyi, mint amikor egy idegen elmegy mellettünk az utcán és annyit tudunk meg róla, hogy milyen színű a ruhája vagy milyen a frizurája...

Ne raboljuk el senki idejét azzal, hogy magunk mellett tartjuk, de nem akarunk tőle semmi egyebet csak a testét...

Ha az embert akarjuk, akkor annak lelkét is el kell fogadni...aminek a feltárásához sok idő szükséges...