Te a határ túloldalán élsz, ott a szögesdrótkerítésen túl, ott van mindened, ott van minden ami neked az eddigi életed jelenti.
Ott őrzöd a szép emlékeidet abban a piros fénykép albumban, mellette pedig egy koszos, rongyos hátizsák, amibe beleraktál minden fájdalmat.
Ott sétálsz, fizikailag közel vagy hozzám, hiszen csak pár méter az ami elválaszt tőled, de mégis távol vagy és elérhetetlen, mert egy határzár az ami megakadályozza azt, hogy találkozhassunk...
Te a határon túl vagy, a te országodban, a te birodalmadban, amit te építettél.
Volt amikor lerombolták az összes szép épületedet, volt amikor csak üszkös gerendák maradtak a házaidból a felperzselt föld taktikát alkalmazták ellened...
De te felújítottad az összes palotádat, volt erőd az újrakezdéshez, volt erőd újra tündökölni és ragyogással betölteni az egész országodat.
Ott élsz abban a pompában, élvezed, szereted a helyet, hiszen az az otthonod, az az életed.
Én itt élek a saját világomban, tőled nem is olyan messze, látótávolságon belül vagyok.
Amikor legelteted a szemeid és csak úgy belenézel a semmibe, akkor én vagyok az aki a szögesdrótkerítés másik oldalán éli az életét, aki műveli a földjét, aki karban tartja a birodalmát.
Amikor átnézek a kerítésen túlra, irigykedve csettintek egyet, mert minden nagyon szép odaát.
Amikor te látod az országom,te is elégedetten veszel tudomást róla, hogy jó a szomszédom, sehol egy gaz, sehol egy gyom a kertjében...
Álmodozom róla, hogy egyszer, majd talán, majd valamikor, esetleg megkeresed az átjárót...
Te pedig holdvilágos éjjeleken, amikor felébredsz és kinézel az ablakodon, arról ábrándozol, hogy de jó lenne ha most itt lenne az az ember a szomszédból!
Mindenki csak álmodozik a másikról, mindenki csak a másikat várja...mindenki a másik kezébe adja a kezdeményezést.
Te ott élsz...
Én pedig itt a határ túloldalán...
Te nem jöhetsz, hiszen se útleveled, se vízumod...
Én mennék, de csípőfogóval mégsem illik valakihez berontani, hiszen tisztelnem kell egymás határait és birtokát.
Csak sétálunk fel és alá a kerítés két oldalán...
Nem ugatunk egymásra mint a kutyák amikor találkoznak a felségterületük határán.
Nem dobáljuk át egymáshoz a szemetet, hiszen jó szomszédok vagyunk.
Egyszer csak el kell indulni egy irányba...
Arra amerre az emlékeink szerint a sorompót és a határátkelőt sejtjük...
Te jössz mellettem...de még mindig egy örökké valóságnak tűnik amíg odaérünk, hiszen olyan messze van.
Lehet, hogy nem is a jó irányba indultunk?!
A kerítés két oldalán bandukolva kommunikálunk...
Meg jó, hogy nem kőfal az ami elválaszt tőled.
Te is elmeséled az életed, én is feltárom a múltamat.
Nincsenek titkaid és sem tartom magamban azt ami az életem.
Egyszer csak feltűnik a messzi távolban egy őrbódé és egy sorompó...
Felgyorsítjuk a lépteinket, hogy minél előbb odaérjünk, szinte versenyt futunk egymással és az idővel.
Odaérve megtorpanunk...
Ki legyen az aki átlép a másikhoz?
Te jössz vagy én legyek a látogatod?
Sehol egy posztoló őrszem...sehol egy határőr.
Kihasználva a lehetőséget, papírok nélkül, migránsok módján belépsz a birodalmamba.
Átjössz a kerítés innenső oldalára. Örömmel nézel körül, vidáman fogadlak.
Már az én levegőmet szívod, az én földemet érintik a lábaid. Itt sétálva jól érzed magad, tetszik a hely, ami egy jó ember földje.
Aztán visszakísérlek a sorompóhoz amit úgy látszik elfelejtettek a hanyag határőrök leengedni és a legnagyobb örömünkre senki nem is őrzi az átkelőt.
Szabadon járkálhatunk át rajta. Te hozzám és én hozzád.
Mindkettő ország felér egy álomvilággal, hiszen szépen virágzó rétek, gyönyörű lombos erdők tarkítják a látképet.
Gyönyörű paloták vannak bennük az égig érő falú várkastélyok helyett.
De az a tiéd...ez az enyém.
Egyik sem a miénk.
Egyszer csak nagyot gondolván elhatározzuk, hogy bejárjuk mindazt ami se ott és se itt.
Elindulunk egy hosszú felfedező útra...
Túráink során rátaláltunk egy olyan országra ami a mieinkkel majdnem határos...így senkinek sem kell túl nagy áldozatot hoznia ahhoz, hogy oda költözzön.
Mivel egy kicsi de rendkívül otthonos házikót találtunk csak ez egész birodalomban így úgy döntöttünk, hogy senki nem hoz el otthonról semmit ami nem életbe vágó.
Te otthon hagytad a szennyes hátizsákodat, benne minden fájdalmaddal és rossz emlékeddel...
Én is ott hagytam a pincében azt a korhadó faládát amiben már biztosan sárgultak, talán oszlásnak is indultak a régi korok képei...
Senki nem hozott az új helyre semmit ami mocskos.
Mindenkim csak a szépet, a jót és a tisztát hozta magával.
Mindenki teljes értékű emberként érkezett az új világba, mindenki teljes mértékben elégedett volt az addigi életével...de úgy érezte, hogy ezzel a szomszéddal megfogta az Isten lábát.
Jó döntés volt, hogy nem vágó szerszámmal estem neki a kerítésnek, jól választott, hogy nem sértette meg a szuverenitásom és nem lépte át az országom határát addig amíg nem hívtam.
Jó választás volt, hogy mindenki kilépett a komfortzónájából és tudta szeretni az új helyzetet.
Jó döntés volt, hogy nem vezetett senki magasfeszültséget a kerítésbe.
Jó választás volt egy irányba elindulni.
