Van egy régi könyörgés amit annak idején tőlünk nyugatra mondogattak, ez

A magyarok nyilaitól ments meg urunk minket!

Akkor az volt a lehető legrosszabb ami emberrel történhet, hogy a magyarok nyilai elé kerüljön...

De aki élt vagy kapcsolatba került nárcisztikus egyénnel az tudja csak igazán, hogy van rosszabb a magyarok nyilainál!

Azok a nyilak halálos pontossággal jutnak célba és gyorsan kioltják az életét annak akit eltalálnak.

A nárcisztikus személyek lassan ölő mérgek, szépen fokozatosan semmisítik meg a velük párkapcsolatba került ember egyéniségét.

Nem is biztos, hogy tudatosan és gonoszságból teszik csak ők ilyenek.

Mellettük nincs más igazság csak az amit ők vallanak...mellettük nincs más vélemény ami egyáltalán elfogadható lenne csak az övéké...

Aki élt ilyen emberrel vagy csak volt vele párkapcsolata az tudja, hogy kezdetben nagyon-nagyon édes szavakkal, kedves tettekkel magukba bolondítják az embert, eljátsszák a szegény, sajnálatra méltó áldozat szerepét...

Olyan mértékben elhitetik az emberrel, hogy ők mennyire szerelmesek, hogy a legkeményebb szív és elolvad tőlük, még egy hajdan volt kemény, céltudatos pasi is el tud tűnni bennük annyira, hogy szinte el sem hihető...

Ők eleve egy saját világban élnek ahol mindent úgy alakítanak ahogy nekik jó és mindenkit saját ellenőrzésük alá vonnak és mindenkit ők irányítanak.

Ők a saját személyüket mások által erősítik, mások lekicsinylésével növelik a saját énjüket.

Teszik mindezt abszolút elhihető módon, hiszen ők egy szerethető ember benyomását keltik mindvégig...

Nem nagy az önbizalmuk, inkább úgy növelik az egójukat csak másokat maguk mögé-alá helyezve növelik értéküket. Ők valójában alacsonyra becsülik saját magukat...

Ők azok akik mindent megengednek maguknak és a cél érdekében nem riadnak vissza semmitől...náluk igazán a cél szentesíti az eszközt.

Fekete özvegyek ők akik miután magukhoz édesgették, magukba bolondították párjukat szépen lassan felfalják őket...

Mellettük elvész az ember egyénisége mert annyira az ő érdekeit fogja szem elé helyezni, hogy saját magával nem is fog már törődni.

Ők elhitetik magukról, hogy szeretnek.

Nagyon nagy szerepjátékosok...

Ők csak érdekből alakítanak ki kapcsolatot, nem tudnak szerelemmel szeretni.

Addig jó nekik valaki amíg tökéletesen kielégíti a vágyait, tökéletesen beleillik a saját jövőképébe...

Amikor egy ilyen emberrel kerülünk kapcsolatba akkor amellett, hogy beleszeretünk, mert nagyon szerethetőnek tűnnek észrevétlenül a szolgái, érdekeinek kiszolgálói leszünk csak...

Nem fog csak annyit adni amennyi neki kényelmes, vele nem lehet máshova menni csak oda amit ő talált ki...nem lehet más úti cél csak az ami az ő ötlete...

Ha valami kék akkor az hiba mert ő zöldet akar...ha tetőtér akkor ő földszint...ha hegyek és erdő akkor ő alföld és gyógyfürdő... Mindenben az örök ellenkezője annak amit az ember kitalál...

Szépen fokozatosan eltűnnek mellette az embernek a saját álmai, a saját céljai...és ha elég időt vagyunk vele akkor mi magunk is elveszünk mögötte...

Bennük nincs meg az empátia legkisebb szikrája sem...bosszantó módon határozottnak tűnnek...de csak azért mert más fikázásával érik el azt, hogy ők nagynak és tökéletesnek tűnnek...

Mindezt nem rohamosan teszik, hanem lassan, lépésről-lépésre...

Nem számít nekik más véleménye, nem fogadják meg más tanácsait...

Ők csak maguknak élnek, mindenki mást alattvalónak tekintenek és kihasználnak mindenkit a saját céljaik elérése érdekében...

De mindezt úgy teszik, hogy közben nem veszünk észre semmit...sőt magunkat egyre kisebbnek, egyre tökéletlenebbnek érezzük mellette...

Egyre inkább csak őt, az ő nagyságát látjuk, ő lesz a példakép, ő lesz az etalon...

Valamit érzünk, hogy nem ok...

Nem ad sokat, szereti játszani a tétova ember szerepét...

Szeret csiki-csukizni...

Megbánt-kiengesztel...

Elhagy-visszatér...

Hazaküld-utánad megy...

Elmar-vissza édesget...

Ott hagy-kibékül...

Ezek az összevisszaságok az embert végül annyira felőrlik, hogy nem marad magunkból már semmi, szó szerint mindenünket neki adtuk, kiszívta belőlünk az utolsó csepp vért is...

A nárcisztikus emberek amikor már szétzilálták áldozatukat akkor sok esetben létesítenek külső kapcsolatot, mert mondván nem kapnak eleget az előzőtől...

Ilyenkor is természetesen mást okolnak a kialakult helyzetért, saját magukról csak szegény áldozatként beszélnek...

Két tűzbe is tartják a vasat...

Mindenkitől azt veszik el ami nekik kell...

Amikor netán fenn áll a veszélye annak, hogy valakibe beleszeretnének mert annyira szerethető, akkor is kitérnek az érzéseik elől nehogy kicsússzon a kezükből az irányítás...

Ők azok akik még akkor is áldozatnak nevezik magukat amikor két emberrel vannak kapcsolatban... Akkor is azt mondják, hogy a kettőt kellene egybe olvasztani ahhoz, hogy az eszményi ember megszülethessen...

Ők mindent megengednek maguknak, ők tarthatnak szeretőt, ők ha úgy adódik elvehetnek mindent a másiktól másikból...

Ők igazi kizsákmányolók...addig tartanak fenn kapcsolatot amíg az ad nekik valamit...legyen szó minőségi szexről vagy egyéb materiális javakról... sokszor ezeket több személytől gyűjtik össze...azzal él aki mellett jól tud élni de egy szeretőt is szívesen tart aki megadja neki azt is amit a másiktól nem kap meg...

Saját önbecsülésüket mások lekicsinylésével növelik...

Ha valaki nem ért velük egyet vagy csak szembeszegül az akaratukkal akkor dacos, hisztis dühkitörést is tudnak produkálni...

És persze mindig, mindenben, mindenkor mások azok akik okolhatóak...

Ők csak áldozatok...

Tehát inkább találjon el egy a magyarok nyilaiból mint, hogy egy nárcisztikus ember szívja ki a véremet az utolsó cseppig!