Az év utolsó napján az ember mérlegre teszi azt az évet amitől épp búcsúzni készül...

Szép volt és örömteli?
Boldog volt,megvalósult az egy évvel ezelőtti fogadalma?

Sikeres volt-e?

Nehéz volt,de végül is mindent elértem amit akartam.

Nem voltak eget rengető diadalok,nem voltak hatalmas hódítások,nem másztam meg a Mount Everestet,de mégis a világ tetejére jutottam,nem mentem végig az El Caminón,legalábbis nem ott és nem úgy mint hajdan Szent Jakab és mégis nagy utat tettem meg mire ideértem.

Megjöttem,visszatértem magamhoz,újra magamra találtam,oda ahol mindig itthon vagyok.

Tavaly ilyenkor csak annyit írtam ki a fürdőben a tükörre,hogy

Boldog új évet,Boldog új élet!

Szükség volt rá,nem a szabad akaratomból kellett újítani.

De rávettem magam,hogy meg kell újulni,pontosabban újjá kell születni,mert valahogy nem volt jó a régi én.

2017 számmisztikailag is újat jelentett,ehhez tartottam is magam...

2017 az elengedés éve volt számomra...

El kellett engedni valakit akiről úgy éreztem,hogy örökké tart...

El kellett engedni valakit akiről azt hittem,hogy mindig itt lesz...

El kellett búcsúznom,el kellett engednem,nem volt mit tennem...

El kellett engednem magamtól,el kellett engednem magamból,le kellett vennem a rárakott terhemet amikor már csak teher volt mindaz ami én vagyok,voltam...

2017...nehéz volt,de megtaláltam azt a kiinduló pontot ahonnan csak előre megy az utam...

Lépésről-lépésre haladtam...csak felfelé,mindig csak felfelé,nem néztem hátra,nem kísértett már a múlt,onnantól kezdve amikor kiszakadt belőlem valaki,kiszakadt belőlem az érzés,már nem nehezedett rám semmi,nem voltak terheim,nem nyomták mázsás sziklák a lelkemet...

2017...a búcsúzás éve volt.

Elbúcsúztam attól ami már nem volt sem boldog,sem felszabadító,sem szerelem...

Elbúcsúztam attól ami már csak görcsös ragaszkodás volt.

2017...19 szál rózsa éve volt egy kis számmisztikát belevonva újra csak új dolgok eljövetelét jelentette...(1+9=10 1+0=1)

19 szál rózsával köszöntem meg azt a 19 hónapot ami volt,ami jutott...

Akkor és ott véget ért egy szakasz amikor elengedtem magamból a fájdalmat és elfogadtam a változást,fejet hajtottam előtte...

Volt újra együtt de akkor már nem volt sem görcsös ragaszkodás,sem fájdalom...volt viszont egy utolsó utáni esély valaminek az újjáélesztésére...

Újjá is született egy kis időre de végül is elment mert el kellett mennie...

Megértettem,hogy nem én vagyok az az út amin járnia kell...

Nem én vagyok az egyetlen.

Elfogadtam,megértettem,elengedtem,elbúcsúztattam.

2017...saját vérben fürdés éve volt.

Kórházi ágyon fekve,friss műtéttel,friss varratokkal...egy kiszakadt artéria miatt saját véremben fürödtem egy szép májusi éjszakán...

Mit érez,kire-mire gondol az ember amikor teljes erejével szorítja az orvos a kifakadt hasi artériát,miközben sokkos állapottól és félelemtől remegve csak az ágyba tud markolni...nincs egy váll amire ráborulhat,nincs ott az a két kar amiknek az ölelésére vágyik,nincs ott az a száj aminek a csókjára éhezik...

Nincs más csak vér..fájdalom és hulló könnyek.

Roham tempóban vittek vissza a műtőbe,roham tempóban állt össze a orvos csapat (akiknek örök hála és szeretet)...amikor toltak,száguldottak velem végig folyosóról-folyosóra nem járt eszemben semmi-senki más,

-ahogy néztem a felettem rohanó plafont-

csak pár ember...

Szüleim,gyermekeim és Ő.

Ott és akkor is elbúcsúztam mindentől,ott hagytam a kórteremben egy letépett,véremtől tocsogó pólót amit tőle kaptam,amiben a kórházban voltam,hogy érezzem Őt akkor is...

Nem járt más az eszemben amikor a gyorsan csipogó gépeket hallgattam a műtőben amíg el nem aludtam...csak rá gondoltam és szeretteimre.

Szeretteimre,hogy fogom-e még látni őket...

Ő rá,hogy megtudom-e valaha is köszönni azt amit adott,azt ami ő volt...

Túléltem a vérfürdőt,túléltem a szakítást.

Újra öleltem a gyerekeim,szüleim.

Őt?

Őt nem.

Ő már csak egyre volt képes.

Materiálisan annyit hagyott maga után amennyi egy kórházi papírra ráfér,amire szép,gyöngybetűivel ráírta,hogy

"Jobbulást Drága!" (mert amikor meglátogatott volna akkor voltam az első műtéten)...

Többet nem volt már része az életemnek,nem vett többet részt benne...

Elfogadtam,elengedtem,menjen ha mennie kell,nem húztam többet vissza.

Nem maradt más csak egy írásos emlék egy papírra vetve...és egy szelet dobos torta.

Ő ezzel búcsúzott.

Amit adott az viszont itt marad,azt nem veszi el többé soha,nem is adom oda senkinek,az az enyém.

Azzal csak gazdagabb lettem.

Az érzés az megmaradt,azt nem adom.

2017...kihívás éve volt. Féltem,hogy meghaladja az erőmet mindaz a sok változás amin át kellett esnem,féltem,hogy nem bírom,de nem adtam fel,engedtem a változás szelének.

2017 ...az újrakezdés éve volt.

Újra kezdtem,újra indultam,újra én vagyok én.

2017...új érzések éve.

Újra érzem,hogy van szívem,újra érzem,hogy milyen élni,újra érzem,hogy milyen nem függni mástól,újra érzem,hogy stabilan,két lábbal állok a földön.

2017...

nehéz év voltál,tele feladattal,tele fájdalommal,tele szeretettel,tele örömmel-bánattal...

Kedves és Tisztelt 2017!

Köszönöm,hogy voltál

Köszönöm,hogy fájtál

Köszönöm,hogy kihívtál

Köszönöm,hogy megpróbáltál

Köszönöm,hogy leakartál gyűrni

Köszönöm,hogy voltál!
 Nem te győztél,te már mész is én maradok,

búcsúzom tőled 2017!

Isten veled!
Várom a 2018-at!
Ami akármit is hozzon boldogan,nyitottan,felkészülve várok.