Sokan arról panaszkodnak az ismerkedésekről és a párkapcsolatokról, hogy nem mernek kezdeményezni, nem mernek kinyílni valakinek aki addig idegen volt a számára...

Sok esetben érthető a visszahúzódó, óvatos magatartás hiszen túl pár csalódáson, szakításon, szívtörésen nehezen megy újra elhinni, hogy valaki még szerethetőnek tartja az embert és csak azért közeledik mert szeretné megismerni, szeretne róla minél többet megtudni...

Akár milyen és akár mekkora csalódás érte az embert a múltban, semmi sem lehet elég ok arra, hogy a hátralévő életünket egy magunk által felépített védműben éljük, ami ugyan biztonságos mert ugye nem vagyunk kitéve semmi rossznak hiszen védenek azok a falak... de ugyanakkor börtön is mert elvagyunk zárva a külvilágtól és a jó dolgokat sem engedjük közel magunkhoz, nem hagyjuk senkinek, hogy közeledjen.

Aki túlélt már 1-2 vagy több csalódást az túlzottan is óvatos lesz, túl sokat agyalhat egy esetleges jövendőbeli emberen mielőtt döntene...ésszel nem jó dolog dönteni a párkapcsolatot illetően. Lehet de az akkor érdekkapcsolat lesz és nem érzelmi alapokra fog felépülni, hanem csak valakit-valamiért fogunk "szeretni", csak azért mert valami érdekünk fűz hozzá, amit ő tud megadni.

Valakik még a szerelmet is hagyják elmenni egy érdekkapcsolat miatt és szenvedésben élik az életet, valakik el is marják maguk mellől azt aki mellett szerelemre találtak... Vannak furcsa emberek...

Aki túltette magát már az előéletén, meggyászolta, elengedte, eltemette a múltat az képes lesz újra arra, hogy megnyissa a szívét, hogy a megüresedett pozícióra új embert fogadjon be.

Sokszor ütközünk falakba, szinte lepattanunk róluk olyan erősen védik azt aki mögöttük keresett menedéket...

Sokszor sokan elkövetik azt a hibát, hogy a másikra akarják bízni a kezdeményezést, nem mernek nyitni, nem mernek ismerkedni, de még visszamosolyogni sem fognak senkire...pedig egy mosoly viszonzása, a szemkontaktus tartása, a szemezés (ami régen nagy divat volt) felér egy igennel és elég bátorságot lehet belőle meríteni ahhoz, hogy megszólítsuk az illetőt...

Ne várjuk meg, hogy majd ő lesz az aki megszólít, ne várjuk meg azt, hogy ő majd elkéri a telefonszámot vagy megkérdezi a nevet, hogy felkeressen valamelyik közösségi portálon!
Ha szimpatikus az illető akkor egy mosoly nem kerül semmibe, de nagy fizetség járhat érte...

Ha tetszik valaki és úgy vesszük észre, hogy ő is annak lát minket, ne féljünk és tegyük meg az első lépést!

Ma már bárki léphet először. Akár nő, akár férfi is legyen a kezdeményező nem fogja senki megvetni.

Nincs semmi vesztenivaló.

Legrosszabb esetben meg tudja az igazat.

Nem tudhatjuk, hogy mi lakozik a másikban...nem tudhatjuk, hogy miért nem lépett még felénk egyet...

Amíg félünk megtenni az első lépést addig nem vihetjük sikerre azt, hogy felvegyük valakivel a kapcsolatot...

Tudom jól, hogy a férfié a kezdeményezés és, hogy nőnek nem illő egy férfit megszólítani...

De ha a férfi még nem tette túl magát egy előző kapcsolaton, amíg nem áll készen arra, hogy be tudjon fogadni egy újat addig a nő is veheti a bátorságot és megadhatja neki a telefonszámát vagy megkérdezheti a nevét vagy ha tudja akkor már be is jelölheti ismerősnek.

Ne várjunk senkire, ne várjuk meg amíg valaki lép felénk!

Tegyük meg mi az első lépést!

Ha nem lépünk felé egyet sem, akkor csak egy helyben toporgunk és esetleg valaki majd elhappolja előlünk a nagy lehetőséget, elviszi csak azért mert nem mertünk kezdeményezni.

Tedd meg az első lépést, nyiss bátran!
Még akkor is megéri ha "csak" egy pár beszélgetés lesz belőle, akkor is megéri ha kikosaraznak, minden jobb mint állni egy helyben és csak várni...

Se a büszkeségünkön nem esik csorba ha valakihez odalépünk... a szívünk sem sérül ha valakinél úgymond teszünk egy próbát.

Ne várj egy percet sem!

Te tedd meg az első lépést!