Lélekről,testről,szívről,emberről

Lélekről,testről,szívről,emberről

Amikor kígyót melengetsz a kebleden...

2018. április 14. - Molnár Csanád

Lehetnek olyan időszakok az ember életében,

amikor már jó ideje egyedül tengetjük az életünket,

amikor már jó ideje nincs egy kéz amit megfogjunk,

amikor már jó ideje nincs egy ember akit megöleljünk,

amikor már jó ideje nincs két kar ami átöleljen...

Lehetnek olyan időszakok egy ember életében, amikor már régóta nem volt olyan partnere, akit őszintén szeret, aki őszintén szereti, akit elfogad úgy ahogy van, aki elfogadja úgy ahogy van...

Amikor az ember már jó ideje társ nélkül él, akkor hajlamos arra, hogy nem lesz elég körültekintő a társkeresés folyamán...

Úgy érzi, hogy mindent megtesz azért, hogy méltó társra akadjon...úgy érzi, hogy megérdemli a szerelmet és éhezik is rá nagyon...

Pont abban van a nagy buktató, hogy éhezünk a szerelemre...

Amikor már éhezünk egy csókért, és végre akad egy olyan ember aki első ránézésre megfelel a kritériumoknak, akkor szeretnénk, hogy megfelelő is legyen egyben az akit első látásra is a " Hm, tetszik" kategóriába sorolunk...akkor egy kissé sietünk az elbírálással...

Sietünk, mert szeretnénk végre, hogy valakivel jó és szép  legyen az élet, sietünk mert szeretnénk végre, hogy valakivel értelmes legyen az időtöltés...sietünk...

Sietve felöltöztetjük csupa jó tulajdonsággal...sietve felruházzuk a jellemét olyan dolgokkal, ami nem is ő, csak beleképzeljük...

Sietünk...nem folytatunk vele nagy és tartalmas beszélgetéseket, így nem is fogjuk őt megismerni annyira mint kellene...

Sietünk...és közben elsiklunk olyan nyilvánvaló tények felett, amiket lassabban haladva észre vennénk, a korábbi tapasztalataink és ember ismeretünknek köszönhetően biztosan tudnánk, hogy ő nem is olyan jó mint amilyennek szeretnénk, hogy az legyen...

Nem vizsgálódunk mélyrehatóan a jellemét illetően, nem beszélgetünk vele eleget a korábbi életéről, megelégszünk annyival, hogy szép, hogy jól néz ki...

Szinte semmit nem tudunk arról, hogy ki az aki a szép testben lakik...

Nagy csapda ez...főleg akkor ha ő egy elesett, gyámolításra szoruló, fészekből kiesett, törött szárnyú kismadár vagy éppen azt a bizonyos, hóban megfagyni készülő hüllő képét vetíti elénk...

Mivel nem tudjuk, hogy ő kiféle-miféle...elhisszük azt amit tőle megtudunk...nem hagyatkozunk a megérzésünkre, mivel azt kikapcsoltuk azért, hogy még véletlenül se akarjon, ne tudjon befolyásolni...

Mi magunk elepedünk egy csókért...éhezünk a szerelemért...

Ő pedig azt mutatja kifelé, ami nekünk pont kapóra jön...egy szintén szeretetre vágyó embert.

Na ez pont elég is...véljük hibásan.

Felvesszük a fészkéből kiesett madárkát, megsimogatjuk, szeretgetjük...

Lehajolunk a kígyóért a hóba, testünk  melegével védelmezzük a kihűléstől...melengetjük, élesztgetjük...

Nem vesszük észre, hogy ő igazából csak annyit mutat meg magából, amennyi látható is...csak a teste az amit odaad...

Nem vesszük észre, hogy ő igazából csak azt mondja, amit hallani szeretnénk...

Nem vesszük észre, hogy ő igazából csak azt adja, amire rettentően éhezünk...

Úgy érezzük, hogy végre kellemes az élet...

Van kéz ami megfoghatunk...

Van két kar ami átölel...

Vannak ajkak amik csókolnak...

De valójában nem ő az, aki mindezt adja, mindezt nyújtja...

De valójában nem is nekünk adja...

Nem ő adja...csak egy test...

Nem nekünk adja...csak egy testnek...

Nem ismerjük, nem tudjuk ki ő...

Engedünk, egyre többet engedünk, alkalmazkodunk, egyre többet alkalmazkodunk...

Aztán már nem is olyan jó sem ő, sem a kapcsolat...

Egyre többet akar, egyre jobban másként mint, ahogy ez nekünk jó és szép lenne...

Egyre többet akar magának, egyre jobban másként, mint ahogy azt mi adjuk...

Ahogy éledezik, ahogy felmelegszik a teste abban a melegben amit mi magunk biztosítottunk neki, egyre jobban a saját malmára kezdi hajtani a vizet...mi már nem is kellünk neki...csak az a test amit rendelkezésére bocsájtottunk és amivel megőriztük az ő életképességét...

Feléled...megerősödik...és rájön, hogy van egy balek akinek mindezt köszönheti.

De nem köszöni...

Nem tartozik hálával senkinek, természetesnek véli, hogy mindenki segítse, természetesnek véli, hogy mindenki azért van, hogy őt támogassa ha elesett...

Amikor új erőre kap, amit tőlünk vett el, akkor megejti az első harapást...nem halálos marást ad, csak olyan kisebbet, amivel egy kis mérhet juttat a vérünkbe...ami pont arra jó, aminek szánta...

Pont arra elég, hogy elültesse bennünk azt, hogy "nem is vagyok olyan nagy szám"...

Nem mar meg annyira, hogy visszadobjuk a hóba, ahol rátaláltunk...csak ejt egy kis sebet...amit még úgy is érzünk, hogy jogosan tette...

Ettől még nem fogunk visszatérni a valóságba...lelkünkben sem szólal meg a vészcsengő...hiszen mi magunk kapcsoltuk ki még ő előtte, hogy ne zavarjon...

Nem jövünk rá, hogy ő valójában egy vipera, aki saját maga választotta ki a hibernálást és ezért pihent a hóban...nem úgy dobták ki a terráriumból.

Amikor már teljesen visszatért az ereje, akkor egyre jobban ránk tekeredik...egyre jobban kihasználja a lehetőséget és minket...egyre szorosabban fonódik ránk...

De még ekkor sem halálos szorításnak, hanem szerelmes ölelésnek érezzük...el sem tudjuk róla képzelni, hogy ez más is lehetne...hiszen ő  maga mondta, hogy ilyesmire nem is képes.

Nem bújunk ki akkor sem a ránk tekeredett hüllőből, amikor szinte már levegőt sem tudunk venni...

Nem bújunk ki...mert közben azt sziszegi a fülünkbe, amit még mindig hallani akarunk...

Nem bújunk ki...mert közben pont azt adja, amire vágyunk...

Elhisszük...mert vágyunk rá...

Egyre több erőnket elveszi...egyre kevesebb levegőnk marad...épp annyira elég csak, hogy meg ne fulladjunk...bele ne pusztuljunk.

Neki ennyi elég is...elég ha élünk...elég ha kiszolgáljuk...elég ha rendelkezésére bocsájtjuk a testünket és örömforrásként szolgáljuk ki akkor amikor testi vágyai kielégítésre szorulnak...

Aztán egyre jobban szorít...egyre jobban fojtogat...ilyenkor már erőnk sincs arra, hogy lefejtsük magunkról...már nem kapunk annyi levegőt, ami elég lenne a tiszta gondolatokhoz...megfulladtunk, belehaltunk...de csak tetszhalottak lettünk...ő tart életben mesterségesen.

Ekkora már tőle függünk...ad néha egy kis levegőt, hogy teljesen ne pusztuljunk el, ad egy kis testi meleget az egyetlen helyről ahol forró...Már nem hallunk, nem látunk mást, csak azt amit a fülünkbe sziszeg...

Megszűnt a külvilág...megszűnt minden ami nem ő...

Függővé tett...már nem is a szerelemre, hanem az életre vagyunk éhesek...és ő az aki adja, így ő az akit szeretünk érte...pedig szorítja a mellkasunkat...levegőt is csak akkor veszünk ha ad...testi öröm is csak akkor van ha ő akarja...

Nem tudunk már semmire gondolni...csak rá, mert elvágott a külvilágtól.

Nem tudunk már semmit érezni...csak őt.

Nem tudunk már semmit látni...csak őt...és a pikkelyeit.

Nem tudunk már élni sem nélküle...mert elhittük, hogy ő maga az élet és nekünk van szükségünk ő rá, nem pedig fordítva...

Amikor már mi leszünk az, aki hidegebb lesz őnála...amikor már nincs energia amit odaadjunk...amikor már ernyedt testünk nem juttatja elég kéj megéléséhez...amikor már elsorvasztotta a lelkünket....akkor, és csakis akkor lassan enged a szorítás, lassan letekeredik rólunk...lassan odébb csúszik-mászik...számára már érdektelenek lettünk...nincs bennünk semmi ami őt éltetné vagy sikerre vinné...nincs már semmi amire neki szüksége lenne...

Odébb csúszik...és az első alkalommal, ahogy meglát egy arra jövő, a havat taposó szomorú arcú embert...eljátssza újra a régi nótát...felveszi a megfagyni készülő, sajnálatra méltó álarcot...megvárja, elvárja, hogy lehajoljanak érte...és jöhet egy újabb áldozat...

Ő nem több, csak egy kígyó...csak egy szánalmas hüllő...aki csak arra vár, hogy valakire rátekeredhessen...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molnarcsanad.blog.hu/api/trackback/id/tr1613834254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása